2-2.jpg
kosskiszobon-2.jpg
2-2.jpg

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Közösségi szolgálati lehetőségek a Közösségi Szolgálati Portálon, az oldal ide kattintva elérhető.

A nemzeti köznevelési törvény alapján az érettségi vizsga megkezdésének feltétele közösségi szolgálaton való részvétel 50 órában. A felnőttoktatás keretében szervezett érettségi vizsga esetében közösségi szolgálat végzésének igazolása nélkül is meg lehet kezdeni az érettségi vizsgát. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében a szakértői bizottság ez irányú javaslata alapján a közösségi szolgálat mellőzhető. A közösségi szolgálatot az utolsó évfolyam megkezdéséig célszerű teljesíteni, lehetőleg elosztva az egyes évfolyamokon. A közösségi szolgálat teljesítése együttműködési megállapodás megkötésével történik. A megállapodást három példányban kell kitölteni és aláírni. A jelentkezéskor szükséges a tanuló egészségi állapotáról szóló kitöltött szülői nyilatkozat leadása is. A tanulóknak a végzett tevékenységről napló kell vezetniük. A közösségi szolgálat teljesítéséről az iskola igazolást állít ki a tanuló számára.

Letölthető dokumentumok a közösségi szolgálathoz:

Együttműködési megállapodás  - 2 példányban kérjük kitölteni

Szülői nyilatkozat

Közösségi szolgálati napló a titkárságon kapható.

facebookemail